A blokklánc-technológia egy olyan adatbázisrendszer, ahol az adatokat időközönként aggregálva egymás után fűzzük, így egymáshoz viszonyítva idősorrendben rögzítjük azokat. A blokklánc-technológia egyik leggyakoribb alkalmazási területe a szétosztott főkönyvi (DLT – distributed ledger technology) megoldás, ahol az adatokat különböző csomópontok őrzik és működésüket egy előre megírt programkód és konszenzus mechanizmus biztosítja.

Ezen technológia egyik legnagyobb előnye, hogy szétosztott adattárolása miatt nehezebben támadható külső felek által, így biztonságosabbá téve az egész rendszert. Az előbbi mondat nem feltétlen magától értetődő, sőt egy kiberbiztonsági szakértő – aki az MNB-nél dolgozik – azt mondta egy zárt előadáson, hogy a szétosztott főkönyv nem véd jobban a terheléses támadástól, amit a mai napig nem értek, de mivel ő szakértő, ezért arra kell következtetnem, hogy igaza van. Ettől függetlenül a DLT lehet biztonságosabb más szempontokból (single point of failure, visszamenőleges módosítás stb.). A csomópontok növelésével a biztonság is növekszik, a rendszer irányításához általában a csomópontok 34 vagy 51 százalékával kell rendelkeznünk – konszenzus mechanizmustól függően.

A blokklánc-technológia ezen tulajdonságából fakadóan alkalmazható lenne valójában minden olyan területen, ahol az adatok beérkezésének sorrendje és azok biztonsága, valamint megmásíthatatlansága elengedhetetlen. Emiatt kézenfekvő gondolat alkalmazni a blokklánc-technológiát bármilyen fizetési rendszer kialakításakor.

Ezen technológiát leginkább a kriptovalutáknál láthattuk, a banki rendszerben nincs nagy múltja a blokkláncnak, ami a későbbiekben megváltozhat a digitális jegybankpénzek megjelenésével. Egy újfajta technológiát alkalmazni a banki rendszerben akkor érdemes, amennyiben nyújt újdonságot a régi technológiához képest. A blokklánc-technológiával nagyrészt megvalósíthatóak azok, amikre a jelenlegi bankszektor képes és fordítva, azonban egyes tulajdonságok technológia specifikusak.

Forrás: mnb.hu

A blokklánchálózatok megjelenését követően létrejöttek a nagyobb mozgásteret adó programozható hálózatok, elsőként az Ethereum. A programozhatóság segítségével automatizálni tudjuk a folyamatokat, logikai döntéseket vihetünk a rendszerbe, lényegében bármilyen programot írhatunk. Ez egy újabb előny lehet a banki szektorban kezdve az automatikus rendszerektől, a monetáris politikán keresztül, a pszeudoanonim fizetőeszköz kialakításáig.

A jegybank monetáris tanácsa a havi üléseken hozza meg azon döntéseit, amivel a piacot szeretné szabályozni, terelni vagy befolyásolni. Ezek sokszor összetett és bonyolult kérdésekre adott válaszok, azonban a döntések meghozatalához felhasználják a legfrissebb statisztikai adatokat. Így, habár nehezen általánosíthatóak és előre meghatározhatóak a válaszok, azokat valamilyen szinten lehetséges automatizálni. Egy ilyen rendszer behozatala kockázatot jelenthet, hiszen egy hibásan megírt programkód rossz írányba viheti a gazdaságot, azonban az automatikus döntések folyamatos figyelése mellett manuális beavatkozásra is van lehetőség.

Az automatikus monetáris politika előnye lehet, hogy nincs szükség várakozásra, amennyiben a rendszer a statisztikai adatokból úgy látja változtatni kell valamin, akkor egyből életbe léphet a döntés. A gyorsabb reakciók megelőzhetnek piaci kudarcokat, így egy hatékonyabb gazdaságot létrehozva. A későbbiekben teret kaphat a monetáris politikában a machine learning, ami ugyan egy részről még több veszéllyel, más részről még több potenciállal rendelkezhet.

A hagyományos készpénz teljesen anonim és lekövethetetlen, ezzel ellentétben a digitális pénz útja lekövethető a jelenlegi banki rendszerben, legyen szó a kereskedelmi bankok által teremtett számlapénzről vagy a jövőben egy bizonyos kialakítású digitális jegybankpénzről. Az utóbbi kapcsán azonban nem feltétlen kell feltételeznünk, hogy teljesen transzparens és lekövethető lesz. A transzparencia előnyös lehet statisztikai, marketing vagy pénzmosás elleni védelem szempontjából, ehhez azonban bizalomra van szükség a lakosság felől, ugyanis vásárlásaikat és szokásaikat is megfigyelheti a banki rendszer. (Ez amúgy ma is történik.)

Ezen okokból felmerülhet a kérdés, hogy létezhet-e olyan, a lakosság privátszféráját tiszteletben tartó digitális jegybankpénz, aminek használatával rosszindulatú szereplők (terrorizmus finanszírozás, pénzmosás) nem élhetnek vissza. Egy ilyen pénz valahol a teljesen transzparens és az anonim közötti skálán mozog félúton, hiszen szükség van némi ügyfélazonosításra a bűncselekmények elkerülése érdekében, de nem szabad, hogy minden adat és tranzakció nyilvános legyen. Egy ilyen fizetőeszköz létrehozatalához a legalkalmasabb egy blokklánchálózat, ami a publikus kulcsú titkosítást, zero-knowledge proof[1] rendszert vagy egyéb kriptográfiát alkalmazva biztonságos felhasználást biztosít mind a lakosságnak, mind a jegybanknak.

Összegezve a fentieket, a blokklánc-technológia hatékonyságot növelhet a digitális jegybankpénz kialakításakor biztonság, automatizáció és transzparencia téren. Mindemellet képes a legtöbb funkciót betölteni, amit a banki rendszerek használnak napjainkban.

[1] Koe, Kurt M. Alonso, Sarang Noether (2020): Zero to Monero: Second Edition